2019 évi közgyűlési beszámoló

FÉMSZÖVETSÉG elnökségének rövid  beszámolója a 2019. évi munkáról

Mozgalmas és aktív programokkal élte meg – ünnepelte 25 éves létezését a Fémszövetség.  Az előző közel kétévtizedet követően – a szakmát érintő törvényalkotás csendjében – a szakmaiság, a kohászati és fémhulladék előkészítési ismeretek növelését tűzte ki célul a tagság. Szokásos   közgyűléssel indult az éves program, amelyet Székesfehérváron az Alumíniumipari Múzeumban tartottak. Ekkor történt, hogy a tagság a szülésre távozó Szűcs Marianna helyett Hertelendi Ákost bízta meg a feldolgozói alelnöki tisztség ellátásával. A közgyűlés törvényi előírásaiból adódó kötelező programok mellett a fő atrakció természetesen a szakmai vezetéssel segített múzeum látogatás volt, a bauxitbánya hangulatának megidézésétől a timföldgyártáson és az olvasztóműveken át a konkrét alumínium készárúkig – napi használati tárgyakig, melyek a tagságnak hulladékként is visszaköszönő felismeréseket is jelentették. Az alumíniumipar tanulmányozását követően a járműiparral való ismerkedés volt a cél. A kecskeméti MERCEDES gyár meglátogatását  (csak a sajtoló- és a karosszéria üzemeket sikerült látni, az összeszerelő üzemet nem)  az autóipar jövőjét elemző szakmai fórum követte, szakavatott moderálás és kellemes munkaebéd keretében. A jubileum megünneplése az őszi kétnapos Tokaj-hegyaljai szakmai program  keretében csúcsosodott. Előbb Sátoraljaújhelyen  kiváló szakmai vezetés mellett ismerkedhettek a CERTA Fémöntödével, ahol rendhagyó módon az  alumínium – és cinköntvény gyártási technológiákba is sikerült betekintést nyerni. Élmény volt az öntőszerszám gyártó üzem meglátogatása is.  A második nap programja a szíkszói HELL vállalatcsoport megismerése és meglátogatása volt. A céggel az OMBKE Fémkohászati Szakosztályával közösen vették fel a kapcsolatot, és így úttörőként indíthatták a nagyvállalatnál a más multicégeknél már bejáratott üzemlátogatásokat. Kohász szemmel természetesen a cégcsoport Quality Pack Zrt alumínium italosdoboz gyártó cége jelentette a fő atrakciót, de jelentős élményt adott a HELL italgyártó és töltő üzeme is. Mindkét helyen a világszínvonalat tapasztalhattuk. Az üzemlátogatások között pedig ünnepelhettünk. Ha már Tokaj-hegyalját járták, nem maradhattak ki a mádi pincék sem, és két pince között a történelmi zsinagóga meglátogatása jelentette a kultúr programot. A jubileumi év az évbúcsúztató taggyűléssel zárult a közkedvelt budaőrsi Szikla kisvendéglőben. A nagy sikerű stand up -os műsort csak a vendéglő finomságai múlták felül. A vacsora keretében pedig minden tagvállalat immár hagyományosan lehetőséget kapott a „panaszainak és dicsekvéseinek” kifejtésére. Összességében sikeres volt az év.  Időközben – mint OMBKE pártoló tagvállalat –   az 50 éves Öntödei Múzeum ünnepségének és jubileumi kiadványának támogatásához is hozzájárult a szövetség. Természetesen egész év folyamán szoros együttműködő munkakapcsolatban álltunk az ITM-mel, a HOSZ-szal és a MÖSZ-szel. Az év közben a tagsági körben is változás állt be, Felvételt nyert az Ecometalex Kft,  feladta tagságát a Kalo-MÉH Trans Kft, míg a SALKER Kft beolvadt az INOTAL Zrt-be.

Budapest, 2020. március

                                                                                                                                     Vincze Gábor

                                                                                                                                            elnök

Scroll to Top