25 éves lett a FÉMSZÖVETSÉG

Mozgalmas és aktív programokkal élte meg – ünnepelte 25 éves létezését a Fémszövetség. Az előző közel kétévtizedet követően – a szakmát érintő törvényalkotás csendjében – a szakmaiság, a kohászati és fémhulladék előkészítési ismeretek növelését tűzte ki célul a tagság. Szokásos közgyűléssel indult az éves program, amelyet Székesfehérváron az Alumíniumipari Múzeumban tartottak. A közgyűlés törvényi előírásaiból adódó kötelező programok mellett a fő atrakció természetesen a szakmai vezetéssel segített múzeum látogatás volt, a bauxitbánya hangulatának megidézésétől a timföldgyártáson és az olvasztóműveken át a konkrét alumínium készárúkig – napi használati tárgyakig, melyek a tagságnak hulladékként is visszaköszönő felismeréseket is jelentették.

Az alumíniumipar tanulmányozását követően a járműiparral való ismerkedés volt a cél. A kecskeméti MERCEDES gyár meglátogatását (csak a sajtoló- és a karosszéria üzemeket sikerült látni, az összeszerelő üzemet nem) az autóipar jövőjét elemző szakmai fórum követte, szakavatott moderálás és kellemes munkaebéd keretében. A jubileum megünneplése az őszi kétnapos Tokaj-hegyaljai szakmai program keretében csúcsosodott. Előbb Sátoraljaújhelyen kiváló szakmai vezetés mellett ismerkedhettek a CERTA Fémöntödével, ahol rendhagyó módon az alumínium – és cinköntvény gyártási technológiákba is sikerült betekintést nyerni. Élmény volt az öntőszerszám gyártó üzem meglátogatása is.

A második nap programja a szíkszói HELL vállalatcsoport megismerése és meglátogatása volt Fémes szemmel természetesen a cégcsoport Quality Pack Zrt alumínium italosdoboz gyártó cége jelentette a fő atrakciót, de jelentős élményt adott a HELL italgyártó és töltő üzeme is. Mindkét helyen a világszínvonalat tapasztalhatták. Az üzemlátogatások között pedig ünnepelhettünk. Ha már Tokaj-hegyalját járták, nem maradhattak ki a mádi pincék sem, és két pince között a történelmi zsinagóga meglátogatása jelentette a kultúr programot. A jubileumi év az évbúcsúztató taggyűléssel zárult a közkedvelt budaőrsi Szikla kisvendéglőben. A nagy sikerű stand up -os műsort csak a vendéglő finomságai múlták felül. A vacsora keretében pedig minden tagvállalat immár hagyományosan lehetőséget kapott a „panaszainak és dicsekvéseinek” kifejtésére. Összességében sikeres volt az év.

Hajnal J.

Scroll to Top